-

Bejelentették a YouTube Premium Lite előfizetést
Ahogyan a TechRoaft is megírta hónapokkal ezelőtt, a mai napon hivatalosan is elérhetővé vált egyenlőre Egyesült Államokban a butított YouTube Premium előfizetés, néhány kikötéssel. Az újonnan elindított YouTube Premium Lite előfizetés a Premium árának több mint a felébe kerül havonta (7,99 dollár), viszont cserében nem teljesen, de reklámmentes élményt kaphatunk az áráért. Hogy mit is jelent ez? Olyan funkciókról, mint a lejátszás a háttérben, vagy a videók letöltéséről le kell mondaniuk azoknak, akiknek az olcsóbb Premium előfizetés kell. Viszont a reklámmentes élmény se lesz teljes, mivel a zenei videók, Shorts videók, valamint a keresés és böngészés közbeni reklámok kivételt tesznek…
-

Több év után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazás Androidon
A mai naptól több év várakozás után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazása az Androidos eszközökön is. Köztudott, hogy 2021 óta az Android TV-ken már elérhető volt az Apple TV alkalmazása, azonban még mindig nem elérhető azokra az Apple Music, míg a telefonokra és tabletekre már régóta elérhető ráadásul Chromecast támogatással. (Bár ki tudja, lehet pár hónapon belül megérkezik az Apple Music az Android TV-s eszközökre is). Az új Apple TV alkalmazással tudjuk nézni az Apple TV+ tartalmakat valamint a MLS tartalmakat (amennyiben van Apple TV+ vagy MLS előfizetésünk). Azonban egyenlőre nem tudunk kölcsönözni/venni filmeket, sőt a megvett filmeket se…
-

Megérkezett a DomRoaft Stúdió! – A nagy bejelentés
Köszöntök mindenkit a TechRoaft idei első bejegyzésében, ami nem egy megszokott bejegyzés lesz. Hónapok óta egy nagy projekten dolgoztam, amit ma szeretnék nektek bemutatni, valamint akkor már szó esik a TechRoaft jövője is, valamint a MICOLOX átalakulása is. Na de ne fussunk ennyire előre, elsőbb hadd mutassam be nektek a DomRoaft Stúdiót! A régi ismerőseim és nézőim már tudhatják, hogy 2018-ban nekem a saját weboldalokhoz értés akkor kezdődött. Annak idején emlékszem, hogy még akkor a Webnode weboldal készítőt használtam. Aztán tértem át a Blogger-re, ahol nem csak a Minecraftos „kezdő” tartalmaimat lehetett megtalálni, de híreket is osztottam meg a kis…
-

Butítva lett a CapCut az ingyenes felhasználók számára… – Saját vélemény
Az elmúlt pár évben nagy átalakulások voltak a videóvágó programok terén. 2020 terén robbant a köztudatba a TikTok leányvállalatának videóvágó programja, a CapCut. A CapCut nem csak a TikTok hírneve miatt robbant be gyorsan a köztudatba, hanem azért is, mert ingyenes volt teljesen, és nem volt vízjel. A mai napig… Kezdetek A CapCut 2022 felé néhány országba elkezdte tesztelni a CapCut Pro nevezetű csomagot, amivel több tárhelyünk lett a fiókunkba, több effektet tudtunk használni, stbstb. Aprópó tárhely. A Pro előfizetéssel pedig elkezdte tesztelni a fiókbeli tárhelyet, ami lehetővé tette azt, hogy a videós projektünket eltudhassuk menteni, és másik eszközre pedig…
-

Dedikált iPhone alkalmazást kapott a Google Gemini
Az elmúlt napokban két frissítést is kapott a Google Gemini, mint például egy dedikált iPhone alkalmazást. A múlt keddi frissítéssel elérhetővé vált a fájlok hozzáadása a gemek létrehozásakor, amivel a Gemini Advanced előfizetői fájlokat tudnak hozzá adni a saját gemükhöz, hogy személyre szabott, jobb választ adjanak a gemek. Azonban jelenleg csak angol nyelven lehet használni ezt a funkciót. A Google Workspace for Education tinédzsereknek is van jó hírem. Ugyanis ha elmúltak 13 évesek, akkor ők is tudják már a Gemini-t használni, amennyiben van hozzáférésük, amit az Edu-adminok tudnak a Google saját felügyeleti konzolján beállítani. Az iPhone tulajdonosok örülhetnek.. Ugyanis az…
-

Kipróbáltam a Google One-t! Vajon jobb, mint az M365?
Folytatódik a „népszerű tárhelyszolgáltatások” tesztelése, amely ezútan a Google One-ra esett a választásom. Igaz az előző tesztelésem óta eltelt egy kis idő, de amit igérek, azt be is tartom 🙂 Ahogyan említettem, népszerű tárhelyszolgáltatások kerülnek tesztelés alá, amiket pontozni is fogok. És a legtöbb pontot kapó tárhelyszolgáltató megkapja a „Legjobb tárhelyszolgáltató” címet. Történelem A Google One 2018-ban lett bemutatva, ami azzal a céllal jött létre, hogy a Google tárhely előfizetésünk mellé különböző extrákat kaphassunk, mint például az 24 órás ügyfélszolgálatot. Felület Van az úgynevezett one.google.com webhely (telefonon a Google One alkalmazás), ahol láthatjuk a tagoknak járó előnyöket. Láthatjuk továbbá azt…
-

Ismét érkezik a YouTube Premium Lite
Úgy tűnik, a Google ismételten elkezdi bevezetni a YouTube Premium Lite csomagot, aminek egyenlőre csak egy „fél” értelme lesz… Ahogyan a TechRoaft is lehozta közel két hónappal ezelőtt, itthon is megemelkedett a YouTube Premium ára, aminek ráadásul a Családi csomag ára közel a duplájára nőtt meg, míg a sima csomag ára csak 400 Ft-tal. Azonban a közösségi oldalakon beszámoltak arról, hogy mostanában több országba elkezdik ismételten bevezetni tesztelés céljából néhány felhasználó számára a YouTube Premium Lite nevezetű csomagot, ami onnan lehet ismerős valakinek, hogy régebben is volt Premium Lite csomag egyes országokba, azonban 2023 végén azt megszüntették. Viszont hiába „olcsóbb”…
-

Az elsők között próbáltam ki az új AMC SELEKT streaming szolgáltatást!
Már pár hónapja szóltak arról a hírek hogy indul egy ilyen streaming szolgáltató hazánkba, azonban a mai naptól elérhetővé vált hivatalosan is az AMC SELEKT streaming szolgáltató, ami az egykori AMC Mikro-t váltotta le. Előzmény Az AMC SELEKT először Spanyolországba mutatkozott 2021 elején olyan funkciókkal, mint az AI által vezérelt TV csatornával. Itthon azonban ugyancsak 2021-ben elindult az AMC Mikro nevű telefonos alkalmazás, ahol egy regisztrációért cserébe az AMC 8 tévécsatornájához kaptunk ízelítőt, havonta frissülő tartalmaiból. Idén azonban a Forbes-nak adott interjúban bejelentette Málnay B. Levente, hogy nálunk nem fog elindulni az AMC+ (ami ugyancsak egy streaming szolgáltató, amiről volt…
-

Hatalmas ajándékokat kapnak az LG TV tulajdonosai!
2024. Szeptember 9-től egészen október 3-ig megrendezésre kerül az LG Streaming hetek, a WebOS 10 évfordulója alkalmából. A legalább WebOS 4.0-t futtató TV tulajdonosai nagy értékű Streaming előfizetés ajánlatcsomagot kapnak, ami szerintem egy ilyen cégtől nagyon pozitív dolog. Főleg, hogy most egyre több Streaming szolgáltató emeli az árát.. Minden promóciós héten más és más nemzetközi és hazai streaming ajánlatokat kapnak a tulajdonosok, legyen szó akár ingyenes próbaidőszakról, vagy nagy kedvezményről, amiket egy direkt erre létrehozott alkalmazásból lehet beváltani (LG Streaming Week). Na de lássuk, hogy milyen finomságokat kapnak az LG TV tulajdonosai: (Ingyenes próbaidőszakos ajánlatok) (Kedvezményes ajánlatok) Szóval tulajdonképpel tényleg…







