Köszöntök mindenkit a TechRoaft idei első bejegyzésében, ami nem egy megszokott bejegyzés lesz. Hónapok óta egy nagy projekten dolgoztam, amit ma szeretnék nektek bemutatni, valamint akkor már szó esik a TechRoaft jövője is, valamint a MICOLOX átalakulása is.
Na de ne fussunk ennyire előre, elsőbb hadd mutassam be nektek a DomRoaft Stúdiót!
A régi ismerőseim és nézőim már tudhatják, hogy 2018-ban nekem a saját weboldalokhoz értés akkor kezdődött. Annak idején emlékszem, hogy még akkor a Webnode weboldal készítőt használtam. Aztán tértem át a Blogger-re, ahol nem csak a Minecraftos „kezdő” tartalmaimat lehetett megtalálni, de híreket is osztottam meg a kis karrieremről, valamint a Minecraftról. Miután 2020-ban elindult a DomMapWeb, azután a DomCraft-os weboldal megszűnt létezni. És itt jön képben az, hogy a MICOLOX át fog alakulni, de erről egy kicsit később… Így a Minecraftos tartalmaim miatt létre szerettem volna hozni egy weboldalt, de az tök alap lett volna így inkább más felé gondolkoztam. És így létrejött a DomRoaft Stúdió, ami a „főbázis”-om lett a hónapok alatt. Létre is hoztam ez miatt egy weboldalt, ami nem csak a saját Minecraftos tartalmaimat fogja tartalmazni (például kijött a mai napon a DomCity Bővítmény is), de idővel egy videós könyvtárat is szeretnék benne létrehozni, ahol a videóim lesznek megtalálhatóak, valamint a zenéim is kapnak majd egy külön aloldalt, valamint a sorozataimnak szavazásai is meglesznek rajta találhatóak.
De nem csak a sajátom lesz a DomRoaft Stúdió!
Ugyanis innentől kezdve a DomRoaft Stúdióhoz tartozik a MICOLOX, és a TechRoaft. Így a MICOLOX csapata is átkerül a DomRoaft Stúdióhoz, amivel azt szeretném elérni, hogy a jövőben egy aktív tech blog, és egy ötletgazdás szekció is legyen ha már a TechRoaft-ra írom a bejegyzést.
A MICOLOX jövője, és átalakulása
Sajnos be kellett látnom, hogy ez így nem mehet tovább. A tavalyi statisztikák is kimondták, hogy változás kell. Épp azért is a MICOLOX átalakul. Az első lépést már máskor megtettem, amikor ugyanis a Discord szekció megszűnt. Viszont most jön a következő csavar.. A MICOLOX hamarosan már egy hasznos eszköztárrá fog átalakulni, ami azért is jó dolog lesz, mert olyan eszközök lesznek, ami a mindennapokban hasznos tud lenni. Jelenleg 4 eszköz van, amik folyamatosan fejlődnek, és még ehhez fognak jönni újabbnál újabb eszközök. Az új webhely egyenlőre nincs kész, de pár héten belül készen lesz, így a megújulás dátumát a MICOLOX közösségi oldalaira fogom kitenni. A MICOLOX alkalmazás pedig a jelenleginek a támogatása megszűnik, így 2025. január 31-ig tudjátok majd azt letölteni.
MICOLOX PRO és Discord szerver
A mai nappal azonban a DomRoaft Stúdió webhelyével egy időben elindul az ULTRA, valamint átalakult teljesen a Discord szerverünk, ahol nem csak a MICOLOXról fog szólni, hanem a DomRoaft Stúdióról, valamint a TechRoaftról is persze. Az ULTRÁról annyit kell tudni, hogy a MICOLOX PRO utódja, és havonta 1.090 Ft lesz. A támogatásotokért cserébe pedig például reklámmentes élményetek lehet, a támogatás helye továbbá is a Patreon-on lesz.
És végezetül a TechRoaft jövője
A TechRoaft nem fog nagyon változni, a rovatok viszont igen. A TechRoaft Gyors Hírek folytatva lesz, és minden hétfőn fog érkezni, amiben a gyors hírek lesznek kiemelve. Mint pl alkalmazás változások, bejelentések, valamint AI újdonságok.
Szóval ez lett volna a nagy bejelentés, azért is ide a TechRoaft-ra írtam ki, hogy egyrészt jó kezdésnek, másrészt hogy a jövőben mi várható majd pl a MICOLOX-szal.
A DomRoaft Stúdió webhelyét a https://www.domroaft.hu webhelyen tudjátok elérni.