Kategória: Alkalmazás
-

Több év után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazás Androidon
A mai naptól több év várakozás után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazása az Androidos eszközökön is. Köztudott, hogy 2021 óta az Android TV-ken már elérhető volt az Apple TV alkalmazása, azonban még mindig nem elérhető azokra az Apple Music, míg a telefonokra és tabletekre már régóta elérhető ráadásul Chromecast támogatással. (Bár ki tudja, lehet pár hónapon belül megérkezik az Apple Music az Android TV-s eszközökre is). Az új Apple TV alkalmazással tudjuk nézni az Apple TV+ tartalmakat valamint a MLS tartalmakat (amennyiben van Apple TV+ vagy MLS előfizetésünk). Azonban egyenlőre nem tudunk kölcsönözni/venni filmeket, sőt a megvett filmeket se…
-

Butítva lett a CapCut az ingyenes felhasználók számára… – Saját vélemény
Az elmúlt pár évben nagy átalakulások voltak a videóvágó programok terén. 2020 terén robbant a köztudatba a TikTok leányvállalatának videóvágó programja, a CapCut. A CapCut nem csak a TikTok hírneve miatt robbant be gyorsan a köztudatba, hanem azért is, mert ingyenes volt teljesen, és nem volt vízjel. A mai napig… Kezdetek A CapCut 2022 felé néhány országba elkezdte tesztelni a CapCut Pro nevezetű csomagot, amivel több tárhelyünk lett a fiókunkba, több effektet tudtunk használni, stbstb. Aprópó tárhely. A Pro előfizetéssel pedig elkezdte tesztelni a fiókbeli tárhelyet, ami lehetővé tette azt, hogy a videós projektünket eltudhassuk menteni, és másik eszközre pedig…
-

Ismét érkezik a YouTube Premium Lite
Úgy tűnik, a Google ismételten elkezdi bevezetni a YouTube Premium Lite csomagot, aminek egyenlőre csak egy „fél” értelme lesz… Ahogyan a TechRoaft is lehozta közel két hónappal ezelőtt, itthon is megemelkedett a YouTube Premium ára, aminek ráadásul a Családi csomag ára közel a duplájára nőtt meg, míg a sima csomag ára csak 400 Ft-tal. Azonban a közösségi oldalakon beszámoltak arról, hogy mostanában több országba elkezdik ismételten bevezetni tesztelés céljából néhány felhasználó számára a YouTube Premium Lite nevezetű csomagot, ami onnan lehet ismerős valakinek, hogy régebben is volt Premium Lite csomag egyes országokba, azonban 2023 végén azt megszüntették. Viszont hiába „olcsóbb”…
-

Drágább lesz kettő előfizetés, elindult az új Előfizetés kalkulátor!
Ezen a héten két szomorú hírt is kaptunk… Áremelés lett a Netflix-nél, valamint a YouTube-nál. Drágábbak lettek a Netflix csomagjai Először a Pénzcentrum hozta le hétfőn, hogy bizony emelkedni fog a Netflix csomagjainak az ára, mivel maga a Netflix elkezdte kiküldeni az ezzel kapcsolatos e-maileket. Eddig más országokba lett áremelkedés, azonban most mi se tudtuk ezt megúszni. A Netflix Alap csomagja 2490 Ft-ről 2890 Ft-ra fog emelkedni, ez 400 Ft-os emelkedés. A Netflix Standard csomagja 3490 Ft-ról 3990 Ft-ra fog emelkedni, ez már 500 Ft-os emelkedés. Valamint a Netflix Prémium csomagja pedig 4490 Ft-ról 5090 Ft-ra fog emelkedni, ez 600…
-

Bevezeti a TikTok a csoportos beszélgetéseket
A tegnapi napon bejelentette a TikTok, hogy egy nagy frissítés fog érkezni a napokba, ami elhozza a csoportos beszélgetési lehetőséget, valamint érkezik a matricakészlet (avagy a TikTok Stickers) is! Visszatér a YouTube egykori népszerű funkciója a konkurenciához? Még 2019-ben szűnt meg a YouTube csoportos beszélgetési funkciója, ahol lehetővé tette azt, hogy egy meghívásos alapú csoportokat hozhatunk létre. Azonban ez a funkció elérhetővé válik végre a TikTok-on is! Már eddig is tudunk beszélgetni az ismerőseinkkel a TikTokon, videókat/élő adásokat is tudunk megosztani, viszont egy ideje lehetett már olyanoknak is írni maximum 3 üzenetet, akik ezt engedélyezték a beállításokban. De most a…
-

Ennyi volt, megszűnik a Paint 3D támogatása – Frissítve
7 év után megszűnik a Microsoft egyik alkalmazása a Paint 3D. Egy olyan üzenet jelent meg néhány felhasználónak, hogy a Paint 3D 2024. november 4-ig lesz elérhető a MS Store kínálatában, és több frissítést így nem fog kapni se. Paint 3D now has a banner stating that it will no longer receive updates or be available in the Microsoft Store starting on November 4th. pic.twitter.com/ksPg1Irdjo — phantomofearth (@phantomofearth) August 10, 2024 Egyenlőre azonban arról nincs semmi hír, hogy 2024. november 4. után is elérhető lesz-e a 3D könyvtár például, de valószínűleg nem. Azóta a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy a…
-

Kikerült az egyik Messenger funkció
A mai napon kikerült a hangmodzsi a Messengerből, lehet végleg. Egy ideje észre lehetett venni a „fokozott” biztonságos beszélgetéseknél, hogy már nem tudunk küldeni hangmodzsi-t az ismerőseinknek, ami helyett bekerült többek között a magasabb minőségű kép küldési lehetőség, a szóeffektek, valamint a fájl megosztási lehetősége is. Azonban ahol még nem volt fokozott biztonság a beszélgetéseknél (például csoportok esetében) ott megmaradtak a hangmodzsik, a mai napig. Egyenlőre semmi információ nincsen a hangmodzsik kapcsán, még arról sincs hír jelenleg, hogy most végleg kikerült-e.. A hangmodzsiről A hangmodzsi (hivatalos nevén Soundmojis) még 2021-ben lett bemutatva az Emoji Világnapja alkalmából. Mi hozzánk olyan 2021…
-

Hoppá! Mégse kell fizetni a dalszöveg funkcióért a Spotify-on!
Mégse teszi fizetőssé a dalszöveg funkciót a Spotify, miután tavaly néhány felhasználó arra panaszkodott, hogy a dalszöveg funkcióhoz már Premium előfizetés kell. Azonban lesz egy havi limitje, amit nem tudni, hogy mennyi lesz, de eddig 3 dalszöveget lehetett megnézni Premium nélkül. A Spotify szóvivője kifejtette a TechCrunch hírportálnak, hogy „A Spotifynál mindig tesztelünk és iterálunk. Ez azt jelenti, hogy funkcióink elérhetősége szinteken, valamint piacokon és eszközökönként eltérő lehet. Az elkövetkező hetekben kibővítjük a dalszövegek elérhetőségét a Spotify Free felhasználók számára, hogy többen élvezhessék több dalszöveg megtekintését világszerte.” (Forrás: TechCrunch)
Legújabb
Reklám
Címkék
Alkalmazás Apple Arcade LG TV Microsoft 365 Minecraft One Ui Online TV Paint 3D Pendrive PlayStation Plus Samsung One Ui 7 SkyShowtime Splitgate 2 Tárhely VB 2026 Xbox Game Pass YouTube Music YouTube Premium Új csomag Új ikon






