Címke: Apple TV+
-

Black Friday akciót tart az Apple TV
Most igazán különleges akciót tart a szeptemberben teljesen megújult streaming szolgáltató az Apple TV. Ugyanis minden felhasználó aki most csatlakozik akár visszatérő ügyfélként is, olcsóbban használhatja néhány hónapig a népszerű streaming szolgáltatást. Így december elsejéig (azaz közel egy hétig) minden új és visszatérő előfizető fél áron tud előfizetni 6 hónapig, ami azt jelenti, hogy mindössze havi 1290 Ft-ért lehet streamelni az Apple TV tartalmait. Aki nem tudná, az Apple TV felületén olyan új sorozatokat is nézhetünk, mint például a Pluribus, The Lost Frontier, de a filmek között is olyan újdonságok vannak, mint a Családi Kiruccanás 2, A Szúrdok, de december…
-

Több év után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazás Androidon
A mai naptól több év várakozás után elérhetővé vált az Apple TV alkalmazása az Androidos eszközökön is. Köztudott, hogy 2021 óta az Android TV-ken már elérhető volt az Apple TV alkalmazása, azonban még mindig nem elérhető azokra az Apple Music, míg a telefonokra és tabletekre már régóta elérhető ráadásul Chromecast támogatással. (Bár ki tudja, lehet pár hónapon belül megérkezik az Apple Music az Android TV-s eszközökre is). Az új Apple TV alkalmazással tudjuk nézni az Apple TV+ tartalmakat valamint a MLS tartalmakat (amennyiben van Apple TV+ vagy MLS előfizetésünk). Azonban egyenlőre nem tudunk kölcsönözni/venni filmeket, sőt a megvett filmeket se…
-

Hatalmas ajándékokat kapnak az LG TV tulajdonosai!
2024. Szeptember 9-től egészen október 3-ig megrendezésre kerül az LG Streaming hetek, a WebOS 10 évfordulója alkalmából. A legalább WebOS 4.0-t futtató TV tulajdonosai nagy értékű Streaming előfizetés ajánlatcsomagot kapnak, ami szerintem egy ilyen cégtől nagyon pozitív dolog. Főleg, hogy most egyre több Streaming szolgáltató emeli az árát.. Minden promóciós héten más és más nemzetközi és hazai streaming ajánlatokat kapnak a tulajdonosok, legyen szó akár ingyenes próbaidőszakról, vagy nagy kedvezményről, amiket egy direkt erre létrehozott alkalmazásból lehet beváltani (LG Streaming Week). Na de lássuk, hogy milyen finomságokat kapnak az LG TV tulajdonosai: (Ingyenes próbaidőszakos ajánlatok) (Kedvezményes ajánlatok) Szóval tulajdonképpel tényleg…
-

3 hónap Apple TV+ ha feliratkozol valakire a Twitch-en? Naná!
A Twitch most egy új promóciót indít el! 2024. Július 30. és 2024. augusztus 19. között három hónapra szóló Apple TV+ előfizetést ad a Twitch azok között, akik vagy feliratkoznak a kedvenc tartalomgyártójukra, vagy pedig egy ajándék feliratkozást ad valakinek. Amint ezt a feltételt teljesítetted, akkor a „Dropok és jutalmak” menüpontban fogod megtalálni, és 2024. augusztus 31-ig tudod beváltani. A Twitch információi szerint minden új és visszatérő Apple TV+ felhasználó betudja váltani ezt a promóciót, azonban fontos azt tudni hogy nem minden országban lehet beváltani. (Szerencsére Magyarországon viszont be lehet.) (Forrás: Twitch)
Legújabb
Reklám
Címkék
AMC SELEKT Apple Apple Intelligence Apple TV+ Beszélgetés Bevásárlás Crunchyroll Google Home GPT Plus Kicsomagolás Kupon Lyria 3 Matter Nyomkövető Paramount+ Roblox Support TikTok Veo 3.1 YouTube Create






